Hírek kategória bejegyzései

Április 22-e a föld napja

Az első föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én, akkor 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagosodást, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezdeményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet. Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömeg-felvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a föld napját a világ minden országában, a környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyával. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.

Magyarország az elsők között csatlakozott, és 1990 óta ünneplik hazánkban a föld napját. Magyarországon évről évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják – és legalább a föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöldszervezethez csatlakoznak, vagy saját szervezetet alapítanak. És ez a föld napja mozgalom legnagyobb sikere: hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a föld napi programok, és ma már nem csak a föld napján.

Napjainkra már 175 országban tartanak valamilyen figyelemfelhívó ünnepséget, hogy emlékeztessék az embereket a föld természeti környezetének megóvására.  A legszebb mégis az lenne, ha nem csak ezen a napon jutna eszünkbe a föld védelme hanem az év összes napján.

 

Április 7-én van az Egészségügyi világnap

2021. április 7-e az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megalapításának 73. évfordulója.

 

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik szervezete, a nemzetközi közegészségügy koordináló hatóságaként működik. Székhelye Genfben van. A szervezet alapokmánya 1948. április 7-én lépett életbe, s e nap óta minden évben ez az egészségügyi világnap.

A szervezet feladata a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása, mely a COVID-19 vírus megjelenése óta még nagyobb feladatot ró rájuk.

Az évforduló megünneplésének célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét az egészség megőrzésének fontosságára, melyhez az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi Bizottsága is nagy tisztelettel csatlakozik.

 

Itt az idő, hogy megalakuljanak a zöld polgárőr egyesületek

A Polgárőrség immár harminc éve töretlenül működik és folyamatosan fejlődik. Az évforduló kapcsán fogalmazta meg terveit Poór Gyula, az Országos Polgárőr Szövetség környezetvédelmi alelnöke, mely az opsz.hu oldalon jelent meg. Eszerint a környezetvédelemért felelős alelnök az idei évtől egy pozitív irányú elmozdulást vár, először a Te Szedd mozgalom, majd a Célkeresztben a Parlagfű programnál is.

„Célként tűztem ki magam elé azt, hogy az OPSZ berkein belül összegyűjtöm azokat a jó szakmai gyakorlatokat, melyek a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatosak, és ezen anyagokból egy szakmai iránytűt tudjunk biztosítani minden polgárőr számára, amely alapján már nem csak ösztönösen és jó érzékkel tudják végezni a környezetvédelmi munkát.”

A környezetvédelmi- és külterületi szolgálatellátás jól ötvözhető – mondta Poór Gyula – hiszen az illegális szemétlerakó helyek felderítése ezeken a területeken történik, és ehhez nagyon jó lehetőségeket biztosít a „Tisztítsuk meg Magyarországot” program.  Amennyiben ezt a programot elfogadják a polgárőrök, ugyanolyan sikereket érhetnek majd el, mint a 300×300-as programmal. Az alelnök hozzátette: Egyre több egyesület fedezi fel az elektromos járművekben rejlő potenciált melyek tiszta, zöld energiát használnak. Bízom benne, hogy ezek az eszközök a nagyvárosokban és kistelepüléseken is elszaporodnak majd.

Poór Gyula végezetül megjegyezte: Talán eljött az idő arra, hogy létrejöjjenek a „zöld” polgárőr egyesületek, amelyek a környezet- és természetvédelmet tűzik ki plusz feladatként.

 

 

Keresőkutyává képzik a kuvaszt

Az Agrárminisztérium és a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetsége pár éve elindította a magyar kutyák fajmentő programját, melynek részeként az Országos Polgárőr Szövetség számos kuvasz kölyköt kapott. Közülük egynek felvállalta felnevelését és kiképzését Pest megyében a Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület. A kiskutya, vagyis Kulcsos Lujza Cápa “Olaf” az elmúlt hónapokban bizonyította, hogy képességei és vérmérséklete alapján a keresési feladatok tűnnek számára ideálisnak, ezért maintrailing alapú személykereső képzést adtak a polgárőrök Olafnak.
– Biztatónak tűnnek az eddig eredmények – mondja Udvari Szabolcs, a Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület elnöke. – Ennek alapján azt szeretnénk, hogy még az idei évben személykereső minősítő vizsgát tegyen Olaf. Amennyiben ez sikerülne, ami ezzel a kutyafajtával ritkaságszámba megy, tudomásunk szerint az első lehet az Agrárminisztérium programjában adományozott kuvaszok közül.

 

(Fotó: OPSZ)

 

Szépen fejlődik Pilisszentivánon a Polgárőrség Fája

2014. év végén dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke felkarolt egy alulról jövő kezdeményezést, miszerint minden egyesület települése ültesse el 2015 tavaszáig a településük központi parkjában, ligetében, szabadidő központjában a Polgárőrség Fáját. Mindezt azért, hogy ezzel is állítsanak emléket az önkéntes bűnmegelőzők népes táborának, illetve ezzel is mutassák ki elkötelezettségüket a természet védelme, értékeink megóvása mellett. Ehhez a kezdeményezéshez örömmel csatlakozott a Pilisszentiváni Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület is.

Dr. Bilisics Péter, dr. Endrődi István, Bodnár Ferenc, Poppréné Révay Gyöngyi, Csenger-Zalán Zsolt és Poór Gyula tiszteleg a Polgárőrök Fája előtt

Az elhatározást tett követte. Megkérték az engedélyt az önkormányzattól, és a Slötyi tó partján elültették a saját emlékfájukat. A polgárőrök folyamatosan gondozták a csemetét, rendszeresen öntözték, vigyázó szemükkel óvták, ami meg is hálálta a gondozást. 2016. júniusában emlékhellyé alakították a fa környékét, mely során emelvényt húztak, dísztáblát raktak ki, hogy ezzel is kifejezzék összetartozásuk, elkötelezettségük.
Ezt az emlékhelyet látogatta meg 2021. január 30-án Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő, dr. Endrődi István a Magyar Polgárvédelmi Szövetség elnöke, Poór Gyula az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi alelnöke, dr. Bilisics Péter a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Poppréné Révay Gyöngyi, Pilisszentiván polgármestere, valamint Bodnár Ferenc, a Pilisszentiváni Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. A prominens személyek saját maguk is meggyőződhettek, hogy a Polgárőrség Fája szépen növekszik, a környezete gondozott, ápolt.

Miután tisztelegtek a polgárőrök emléke és teljesítménye előtt megfogalmazódott: öt év múlva újra eljönnek majd, hogy újra erőt adjanak a polgárőr eszmének.

 

Az új évben is folyamatos lesz a Nemzeti Parkokkal való együttműködés

Természetőr és polgárőr közösen figyelnek a Pilisi Parkerdő természeti értékeire

Ezt bizonyítja az is, hogy január 29-én közös ellenőrzésen vett részt a Pilisszentlászlói Polgárőrség önkéntese és a  Duna-Ipoly Nemzeti Park természetőre. Pilisszentlászló olyan helyzetben van, hogy a bel- és külterülete is a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén fekszik. Ez mindinkább megköveteli a természeti értékek védelmét is szem előtt tartó Polgárőrség együttműködését a Nemzeti Parkkal. A polgárőr és a DINPI alkalmazottja őrkerület-vezető közös ellenőrzése azért is jó, mert így az önkéntes természetőri vizsgával rendelkező polgárőr tudását, ismeretét tovább tudja fejleszteni. Ezáltal nagyobb biztonsággal vesz részt a település biztonságának védelmében. A DINPI számára a munkatársa biztonsága így szavatolható, s a helyismeretük bővül. A DINPI területe nemcsak a pilisi és a visegrádi területre terjed ki, hanem ennél sokkal nagyobb, így a polgárőröktől a környezettel kapcsolatban sok információt kaphatnak. A közös járőrözés, ellenőrzés során most nem lehetett a hó alatt lévő védett növényeket megfigyelni, de azért volt elég más feladat. Egy a természetvédelmi területet érintő ingatlan esetében kellett a helyszínen fényképfelvételeket készíteni, mely a későbbi intézkedés alapját képezi. Lehetett egy a település külterületén, szabadon kószáló kutyát látni, mely gazdája nélkül a távolban barangol. A fehér hóban jól lehetett látni a fekete és barna/vörös színekkel bíró ebet. Sajnos a távolság miatt nem lehetett pontosabban beazonosítani a kutyát. Egyéb lerakott anyaggal kapcsolatban is kérdések merültek fel.

Emlékfákat kaptak a Pest megyei polgárőrök

Nem csak kitüntetést, emlékfát is kaptak a Pest megyei polgárőrök

A Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke emlékfákat adott azoknak a polgárőröknek, akik 2021. január 9-én az OPSZ elnökének kitüntetéseit vették át.

 

A vírushelyzet miatt szabadtéren és csak a legfontosabb protokollt követve tartott díjátadó ünnepséget a Pest Megyei Polgárőr Szövetség, ahol átadták dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének elismeréseit, majd a kitüntetett személyek egy-egy őshonos facsemetét vehetett át.

„Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke dr. Túrós András 12 polgárőrnek adományozott elismerést – mondja dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke. – Mivel a polgárőrök is igyekeznek az ÖKO lábnyomot csökkenteni, ezért az elismerések mellett az jutott eszembe, hogy minden jutalmazott egy közösségi helyen ültessen el egy őshonos fát. A tölgy, juhar és platán csemeték remélhetőleg sokáig tanúsítják majd a polgárőrök áldozatosságát.”

Dr. Bilisics Péter reményének adott hangot, hogy a polgárőr majd gondozni fogja saját fáját és ezzel a következő nemzedékekhez is eljut az önkéntes tevékenységének a híre: volt egy személy, aki sokat dolgozott a közösségéért és még arra is figyelt, hogy a természetet védje-óvja.

A rendezvényen Poór Gyula környezetvédelmi alelnök a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnöke is részt vett, aki fejet hajtott a polgárőrök előtt, ezzel is elismerve 2020-as munkájukat. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a polgárőrökben is tudatosítsuk környezetünk megóvásának fontosságát. Nagyon örülök a Pest Megyei Polgárőr Szövetség és azon belül dr. Bilisics Péter facsemete adományozási akcióját és ezt követendő példának javaslom valamennyi polgárőr egyesületnek, megyei szövetségnek.”

Új alapokra áll az OPSZ környezetvédelme

Az Országos Polgárőr Szövetség eddig is sokat tett a környezetvédelemért ám most fordulat jöhet e téren, ugyanis a harminc éves szervezet a legutóbbi közgyűlésénén Poór Gyula személyében új, a témáért felelős alelnököt választott.

– Nagy megtiszteltetés ez a megbízatás számomra – mondja Poór Gyula környezetvédelmi alelnök. –   Mindig érdekelt a természet, az alapiskolai végzettségem is a kertészethez húz. Bárhova is sodort az élet, előbb-utóbb mindig visszatértem a Balatonhoz, szűkebb hazámhoz, ma is itt élek. A környezetvédelemre nem csak otthon figyelek. Mint önkormányzati képviselő indítottam a falumban egy programot, hogy a telektulajdonosok ne dobják ki a zöldhulladékot, ne tüzeljék azt el, hanem helyette inkább komposztáljanak. Az akció nagyon sikeres lett, rövid idő alatt az ingatlantulajdonosok több mint kétharmada elfogadta a kezdeményezést és beszállt a programba.  Fontos volt ez számomra hisz bizonyítva láttam, hogy az emberekkel érdemes foglalkozni.

A környezetvédelem azóta is szívügye Poór Gyulának. Bármilyen környezetvédelmi kezdeményezés elindult az OPSZ-en belül, ő igyekezett azt beintegrálni a szűkebb környezetébe, átadni azt a Somogy megyei illetve a kőröshegyi polgárőröknek. Ilyen volt például a „TeSzedd! – Önkéntesen a Tiszta Magyarországért” program, a Magyar Közút Zrt. „Jobb, ha el se dobod!” akciója is.

Poór Gyula tanulmányozza a környezetvédelmi tájékoztatásokat

Poór Gyula szerint a környezetvédelemben minden polgárőr részt vesz. Akár úgy, hogy járőrszolgálatban jelzi az illegális szemétlerakásokat, hogy szelektíven gyűjtik a hulladékot, hogy nem égetnek, hogy tömegközlekedéssel, elektromos rollerrel vagy kerékpárral járnak, robbanómotoros hajók helyett elektromotorossal szelik a vizet és a jövő elkezdődött. Ha mindenki csak egy kicsit változtat a környezete védelméért, óriási lesz az előrelépés. Éppen ezért közlekedjünk elektromos robogókkal, a zseblámpákban használjunk elemek helyett akkumulátorokat, ne használjuk öntözésre, autómosásra ivóvizet.  Ültessünk több fát, legyen szorosabb a munkakapcsolat a természetvédelmi őrökkel, az erdő- és parkgazdaságokkal.

– Nagyon fontos a fiatalok bevonása a programokba, a példamutatás mellett a tanítás, gondolatformálás – mondja az elnök. – Ki fogjuk alakítani a megyei környezetvédelmi referenskapcsolatokat, javítani fogjuk a kommunikációt annak érdekében, hogy az információk gyorsabban, direkt módon jussanak el a polgárőrökhöz. Figyeljük a pályázati lehetőségeket és igyekszünk majd minél nagyobb forrást biztosítani a polgárőr egyesületeknek, annak érdekében, hogy a környezetünket minél hatékonyabban védjék.

 

Poór Gyula 1968-ban született Tabon. Kertész és borász szakon szerzett technikusi végzettséget. Hivatásos katonaként dolgozott 1989-ig, majd azt rendőri pályára cserélte.  2008-ban korkedvezményes nyugdíjba vonult, ekkor lépett be a Kőröshegyi Polgárőr Egyesületbe és lett polgárőr. A kezdeti lelkesedés nem hagyott alább, így rövidesen a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagja, majd 2018-ban annak elnöke lett. Ekkor került az OPSZ elnökségébe. Négy gyermeket nevel boldog kapcsolatban.