Környezettudatosság a Pest megyei polgárőröknél

A környezettudatosság jegyében robogókat, köztük elektromos meghajtásút, valamint kerékpárokat kapott 24 Pest megyei település július 28-án a Pest Megyei Polgárőr Szövetségtől.

Dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy a 9 kerékpár mellett átadott 15 kismotorból 3 teljes mértékben elektronikus, ami a környezetünk védelmében kiemelten fontos. „Ezzel is üzenjük a 21. századnak, hogy környezettudatosan gondolkodunk és igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy az ökológiai lábnyomunk egyre kisebb legyen.”

Az elektromos robogókkal egy töltéssel több mint 60 kilométert lehet megtenni úgy, hogy közben nulla (!) az emissziós kibocsájtás.

Az Országos Polgárőr Szövetség, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatósága segítségével és támogatásával pályázaton megnyert robogókat és kerékpárokat a polgárőrök eleve úgy kapják meg, hogy egységes arculati elemmel lettek ellátva, a kötelező felelősségbiztosítások meglettek kötve és mindegyik eszköz azonnal szolgálatba állítható.

Az idén 30 éves Polgárőrség elkötelezett a környezetvédelem terén, és az eszközparkját is igyekszik folyamatosan korszerűre cserélni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


The reCAPTCHA verification period has expired. Please reload the page.