Átadásra kerültek a „Célkeresztben a parlagfű” pályázat díjai

Az Országos Polgárőr Szövetség évzáró elnökségi ülésén ünnepélyes keretek között adta át Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős helyettes államtitkára a „Célkeresztben a parlagfű” pályázat helyezettjeinek díjait.

Az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi Bizottsága által a parlagfű elleni küzdelemmel, ezen belül a parlagfű irtásával kapcsolatos szemléletformálással, aktivitással kapcsolatosan meghirdetett országos fotó- rajz és plakát pályázatra 127 alkotás érkezett az ország minden tájáról, valamint a határon túlról is. 

 A szakmai zsűri döntése alapján fotó kategóriában a I. helyezést Bertalan Csaba, II. helyezést a Szebényi Polgárőr Egyesület, a III. helyezést Kozmér Ágnes érte el.

Rajz- és plakát kategóriában I. helyezésért Murányi Marcell, II. helyezésért Peresztegi Mirkó Marcell, a III. helyezésért odaítélt díjat Peresztegi Hanna vehette át.

Kiemelkedő környezetvédelmi tevékenységéért Reményi Milán Marcell elnöki elismerést és tárgyjutalmat kapott az Országos Polgárőr Szövetség elnökétől.

Az Országos Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi Bizottsága gratulál a díjazottaknak!