Légi parlagfű-felderítés és szakmai fórum Baranyában - Sebestyén Jenő fotója

Légi parlagfű felderítés és szakmai fórum Baranyában

Október 10-én a Pogányi Repülőtéren tartotta az Országos Polgárőr Szövetség és a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége a parlagfűszezont záró, értékelő fórumát. A rendezvényen a szakemberek előadásai mellett a résztvevők kipróbálhatták a parlagfű légi felderítésére használt siklóernyőket és girokoptereket is.

A fórumot megelőzően, a reptér hangáránál megtartott sajtótájékoztatón Zámbó Péter a polgárőrség szakmai alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Az eseménynek otthont adó Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége nevében Cseh László elnök elmondta, hogy 2017-ben a 60 óra légi felderítéssel töltött szolgálat során mintegy 120 000 hektárnyi területet repültek be a polgárőrök és lehetőség szerint jelezték a parlagfüves területeket az érintett földtulajdonosoknak.

Gábriel Géza a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárság főosztályvezető-helyettese kiemelte, hogy a földhasználók parlagfűirtási kötelezettsége a növény virágzását megelőzően egészen a vegetációs időszak végéig tart. A parlagfűvel kapcsolatos 2012-2020 közötti akciótervnek részét képezi a fokozott hatósági jelenlét mellett a szemléletformálás és az ebben részt vállaló szervezetekkel kötött stratégiai partnerség is. A parlagfű ellen folytatott küzdelemben a Polgárőrség megbízható partnere a Földművelésügyi Minisztériumnak, munkájuk nagy segítséget jelent a szemléletformálás hatékonyságának növelésében.

Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese elmondta, hogy a parlagfű, mint jövevény behurcolt jövevény növényfaj optimális környezeti feltételeket talált a Kárpát-medencében és azon túl is. Viszont nincsenek olyan természetes ellenségének minősülő biológiai ágensek, akik korlátoznák az elterjedését.

Emiatt, már a legelterjedtebb és a legtöbb kárt okozó gyomnövényünk lett, allergén tulajdonsága miatt pedig jelentős közegészségügyi probléma is. Az ellene való védekezés minden földhasználónak törvénybe foglalt feladata, az általa használt területen a parlagfű fejlődését és elterjedését meg kell gátolnia. Ez folyamatos munkát jelent nyár közepétől az első fagyokig. A Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal parlagfű mentesítési tevékenysége keretében koordinálja az ez irányú kötelezettségét elmulasztó földhasználók felderítését és szankcionálását, de ezen túl évekre visszamenően szemléletformáló kampányt folytat nem csak mezőgazdasági termelők, hanem iskolás gyerekek számára is. Az Országos Polgárőr Szövetség három éve kapcsolódott be ebbe a tevékenységbe, azzal, hogy a munkájába be tudta építeni a parlagfű mentesítési feladatokat és megtalálta a saját lehetőségét, hogy tegyen a parlagfű-mentes Magyarország érdekében, ezzel példaként szolgál mindenki számára.

A Polgárőrség nevében Erdős Viktória környezetvédelmi alelnök számolt be az idei évben a parlagfű elleni küzdelem jegyében végrehajtott programokról. Harmadik éve a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósított „Polgárőrök a Parlagfűmentes Településekért” program keretében az OPSZ Környezetvédelmi Bizottsága június hónap elején országos polgárőr környezetvédelmi referens képzést tartott a Nógrád megyei Béren, ahol a szakmai előadások mellett parlagfű szakmai fórumon a közeli települések polgármesterei és nagygazdái vitatták meg a parlagfű irtásával kapcsolatos tapasztalataikat. A béri képzésen került meghirdetésre a „TEGYÉL TE IS TELEPÜLÉSED PARLAGFŰMENTSÉGÉÉRT!” program, melynek keretében a polgárőr egyesületek parlagfűmentesítési akciókat szerveztek szerte az országba. A programhoz Vas-, Zala-, Veszprém-, Győr-Moson-Sopron-, Pest-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Komárom-Esztergom-, Nógrád- és Szabolcs-Szatmár Bereg megyékből csatlakoztak a legtöbben.

Az alelnök előadásában kiemelte, hogy a parlagfűírtás mellett a Polgárőrség kiemelt figyelmet fordít a szemléletformálásra és „Célkeresztben a parlagfű” elnevezéssel országos kampányt indított a közmédiában amely folytatódik a közösségi médiafelületeken. A kampány nevét is viselő kisfilmben Igaly Diána olimpiai bajnok skeetlövő és Jéri Tamás Európa- és Világbajnok koronglövő is szerepel, az elkészült kisfilm és rádiószpot elérhető az opsz.hu és a greenopsz.hu honlapokról.

A szemléletformálás részeként országos fotó- és rajzpályázat is meghirdetésre került, amelyen a pályázók megmutatják, hogy milyen formában járulnak hozzá egy adott településen történő parlagfű elleni védekezéshez.

Az OPSZ megyei környezetvédelmi referensei számos alkalommal települtek ki „parlagfű standdal” rendezvényekre és ifjúsági táborokba, ahol a parlagfű-totó kitöltéséért cserébe a résztvevők parlagfűmentesítéssel kapcsolatos ajándékokat kaptak. Az őszi hónapokban interaktív iskolai prevenciós előadások keretében vonják be az általános iskolásokat, és november hónapban országos környezetvédelmi konferencián a szakmai együttműködő partnerekkel közösen értékelik az idei évi parlagfűszezon tapasztalatait.

Tarcali Gábor, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke tájékoztatta a résztvevőket, hogy az idei évben a kamara szakemberei az ország minden megyéjéből kéthetente jelentést készítettek a parlagfűhelyzetről. Az idei tapasztalat az volt, hogy a tavaszi jó idő hatására, már viszonylag korán elkezdődött a parlagfű szezonja, a gyomnövény jellemzően nem mezőgazdasági területeken a vasutak, közutak mellett, vagy tisztázatlan tulajdonosi hátterű építkezési területeken fordul elő gyakrabban.

Görög Róbert, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara növénytermesztési szakértője elmondta, hogy jelenleg előkészítés alatt a kamara és a Polgárőrség közötti együttműködési megállapodás, amely várhatóan a közeljövőben aláírásra is kerül.

Szalkai Gábor, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a növényvédőszerek helyes megválasztásával nagymértékben megelőzhető a parlagfű kialakulása és elterjedése.

Pausz Ferenc, az Országos Polgárőr Szövetség közlekedési alelnöke előadásában a polgárőrök által szolgálatellátásához használt légi járművek hatékonysága abban rejlik, hogy általuk viszonylag rövid időn belül hatalmas terület tekinthető át, ezért kiválóan alkalmas határellenőrzéseknél, árvízi védekezésnél, forgalomellenőrzésnél- és segítésénél, lopott gépjárművek megtalálásánál és természetesen a természetvédelemnél, a parlagfűvel borított területek pontos felderítésénél.

Zámbó Péter szakmai alelnök előadásában kiemelte, hogy a polgárőrség célkitűzése a bűnmegelőzés, az ifjúság nevelése, a családok, a helyi közösségek erősítése, aminek az egyik legfontosabb eszköze a szemléletformálás. A polgárőrök általi parlagfű elleni küzdelem is akkor válik hatékonnyá, ha annak részét képezi a tudatos szemléletformálás.

A sajtónyilvános eseményt Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó is megtisztelte jelenlétével. Beszédében kiemelte, hogy azért is állt a társadalmi kezdeményezés mellé, mert családjában és sporttársai között többen is érintettek a parlagfű okozta allergiában, ezért tartja kiemelten fontosnak a parlagfű elleni küzdelmet, a szemléletformálást és a prevenciót.