Győrasszonyfán tartott szeptember 7-én parlagfűmentesítési akciót az Országos
Polgárőr Szövetség Környezetvédelmi Bizottsága és a Győr-Moson- Sopron Megyei
Polgárőr Szövetség. A sajtó munkatársainak jelenlétében győrasszonyfai
polgárőrök traktorral és fűkaszával végezték el a községhez tartozó földterületen
a gyomnövény irtását.
Az eseményen részt vett: Erdős Viktória az Országos Polgárőr Szövetség környezetvédelmi
alelnöke, dr. Szabó Eszter a Pannonhalmi Járási Hivatal hivatalvezetője, Csaplár Zoltán a
Győr-Moson- Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Valiczkó Mihály Győrasszonyfa
polgármestere.
A „Polgárőrök a Parlagfűmentes Településekért” program keretében megszervezett
eseményen Csaplár Zoltán a Győr-Moson- Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke
elmondta, hogy a megyei szövetséghez tartozó egyesületek gyakran adnak
természetvédelmi szolgálatot, és aktívan vesznek részt a parlagfűvel borított területek
felderítésében és irtásában.
Az eseménynek otthont adó Győrasszonyfa község polgármestere, Valiczkó Mihály, a
helyi polgárőr egyesület elnökeként elmondta, hogy a település mindennapjainak
szempontjából is kiemelten fontos, hogy az önkormányzat együttműködjön a helyi
közösségekkel. Az Országos Polgárőr Szövetség Győr-Moson- Sopron Megyei Polgárőr
Környezetvédelmi referenseként kiemelten fontosnak tartja a parlagfű elleni küzdelmet,
ezért folyamatosan végzik a parlagfűvel borított területek gépi irtását.
Erdős Viktória alelnök asszony elmondta, hogy Földművelésügyi Minisztérium
stratégiai partnereként az Országos Polgárőr Szövetség harmadik éve vesz részt aktívan
a parlagfű elleni védekezésben. A polgárőrség társadalmi beágyazottságánál fogva a
parlagfűírtás és -felderítés mellett, leginkább a szemléletformálással tudja segíteni a
parlagfű elleni küzdelmet hazánkban. Az OPSZ Környezetvédelmi Bizottsága ezért 2017-
ben „Célkeresztben a parlagfű” elnevezéssel szemléletformáló kampány keretében hívja
fel a figyelmet a parlagfűmentesítés fontosságára. A kampány nevét is viselő kisfilmben
Igaly Diána olimpiai bajnok skeetlövő, Jéri Tamás Európa- és Világbajnok koronglövő is
szerepel. A médiakampány részeként elkészült kisfilm, valamint a kapcsolódó rádiószpot
megtalálhatóak a www.opsz.hu és a www.greenopsz.hu honlapokon.
Parlagfű fertőzöttség szempontjából országos viszonylatban Győr-Moson- Sopron megye
nem számít kiemelten fertőzöttnek, a parlagfű elleni védekezésben résztvevő
szervezetek a megyében összehangoltan végzik tevékenységüket. A polgárőrök
önkéntesen végzett szolgálatukkal aktívan segítenek a feladat ellátásában.